Nézzük, mi is a webszolgáltatás? Röviden megfogalmazva nem más, mint egy olyan adathalmaz, mely az interneten keresztül lett közzétéve különféle szoftverek számára. A webszolgáltatás adatait általában programmal dolgozzuk fel, viszont azzal nagyon könnyedén megtehetjük, mivel az adatszolgáltatás szabványosított módon történik, így teljesen mindegy,
hogy ki és milyen típusú rendszerből szolgáltatja az adatokat, hiszen azokat bármilyen más típusú rendszerek is könnyedén képesek feldolgozni.
Konkrét példaként nézzük meg az
Animare TV újság webszolgáltatását. Itt két funkció is elérhető. Az egyik az éppen
aktuális TV műsorokat szolgáltatja, míg a másik a TV újságban elérhető
csatornák listáját adja meg. A webszolgáltatás az alábbi linken érhető el:
Az emberi szem számára teljes káosznak tűnik egy webszolgáltatás által nyújtott adathalmaz, mint ahogyan ez az alábbi képen is látható. Ám egy számítógépes program részére ez az adatszolgáltatás a legkönnyebben értelmezhető forrás.
A számítógépes programok az interneten keresztül letöltve ezt az adathalmazt, tetszés szerint feldolgozhatják és a felhasználó számára is könnyedén olvasható formában megjeleníthetik.
Az Animare Stúdió vállalja egyedi igények szerinti webszolgáltatások készítését és üzemeltetését egyaránt.